Kultúra

Programsorozattal lesz felvezetve az 1945 című film bemutatója

Fotókiállítást, koncertet és színházi estet is felölelő programsorozattal készül a forgalmazó Török Ferenc 1945 című filmjének magyarországi bemutatójára március 31. és április 21 között.

A Katapult Film MTI-hez eljutatott közleménye szerint a sorozat Szilágyi Lenke fotóművész kiállításával indul március 31-én a Budapest Music Centerben (BMC). Az április 15-ig látogatható kiállításon, amelyet az 1945 operatőre, Ragályi Elemér nyit meg, a film forgatása alatt készült standfotókat tekinthetik meg az érdeklődők. A megnyitón jelen lesz Sztarenki Dóra színésznő és Tasnádi Bence színész, valamint a rendező is.
Szintén a BMC ad otthont április 15-én 1945 – Film a hangok felől című összművészeti rendezvénynek, amelyen számos európai és tengerentúli koncertje után először áll hazai színpadra a Moment’s Notice Trió. Ifjabb Kurtág György, Lukács Miklós és Gőz László előadása egyfajta élő továbbgondolása, kitágítása az 1945 című film Szemző Tibor által komponált zenei világának. Continue reading

Hasznos

Gondoskodj a gépedről is

Sokan sok időt és pénzt költenek a külsejükre, egészségükre. Ez rendben is van, mert fontos az egészség.  Azon is érdemes elgondolkozni, hogy a laptopunk megkapja a megfelelő törődést, vagy csak használjuk, amíg lehet. Mivel a laptop egy zárt szerkezet ezért sokkal nagyobb odafigyelést igényel, mint egy asztali számítógép. Érdemes évente elvinni egy laptop szervizbe, ahol nagytakarítást végeznek, a laptop szerviz szakembere nem csak a felesleges portól takarítja meg a laptop belsejét, hanem megfelelő helyeken hővezető zsiradékkal keni meg az alkatrészeket. Continue reading

Úton

Hogyan költözzünk egyszerűen?

A költözés mindig sok stresszel jár de pár egyszerű tippel megkönnyíthető ez a folyamat és nem kell annyit aggódnunk rajta. Az első, hogy időben keressünk költöztető céget, ezt nagyon nem ajánlatos az utolsó pillanatra hagyni. Válasszunk megbízható régóta a piacon levő céget! Continue reading

Lakberendezés

Lakás vásárlás?

Az ingatlan piacon nagyon sokféle lehetőség van, ilyen-olyan kritériumnak megfelelő, kisebb-nagyobb lakások. Az építő iparban dolgozóknak folyamatosan követniük kell az igényeket, mert vannak időszakok, amikor a családosok vásárolnak jobban lakásokat új állami támogatások miatt, de van, amikor a gazdagabb rétegnek kedveznek a lakás vásárlási feltételek. Continue reading

Lakberendezés

Falak, amiket le kell dönteni

Lakás kereséskor nem elég csupán a külsőt nézni, és bizony nem elég, ha a padlót nézzük, mikor meglátogatjuk a kiszemelt eladó ingatlan egyikét. Sok ingatlan Budapest belvárosi területein bizony réges-régen épült, ami óta mind az idő, mind a gyerek megette a falakat is. Rengeteg lakásban lehetünk tanúi, amint a fal repedezni kezd és sajnos ez sok új építésű lakás belsőjére is igaz. De most nézzük csak a régebbi építésű polgári lakásokat, ahol a belmagasság a 4 métert közelíti, a falak pedig hepehupásak. Átmenetileg megoldhatja a kérdést, ha egy jó minőségű fal festékkel áthengergetjük a falat, de a kesze-kusza felületet nem fogja megoldani. De a végső megoldás egy komoly felületi kezelés fogja meghozni. Continue reading