Gazdaság

Ezért válasszuk a kedvező székhelyszolgáltatást

Ahhoz, hogy megalapíthassuk a cégünket, szükségünk van egy állandó címen kijelölt céges székhelyre, melyet már a cégalapítás pillanatában ki kell jelölnünk. Erre nyújt kedvező megoldást a Logosz Cégcsoport, azáltal, hogy egyszerre biztosítja a kettőt egy kedvezményes székhely szolgáltatás és a cégalapítás csomagban.

A székhely szolgáltatás nem egy luxus szolgáltatás! A székhelyszolgáltatás lényege épp az, hogy az extra terheket leemelje a cégek válláról, legyen szó akár kicsi, vagy nagy cégekről. Elsősorban azoknak a makro vállalkozásoknak, és cégeknek előnyös a székhely szolgáltatás választása, akik nem rendelkeznek saját irodával. Az irodabérlés ugyanis komoly pénzekbe kerül, plusz költséget jelent az állandó irodai személyzet fizetése. A másik opció az lenne, hogy az otthonunkban fogadjuk a postást, azaz hogy otthonra jelentjük be a székhelyet. Viszont akkor itt kell tárolnunk a leveleket, majd a saját nappalinkban kell fogadni a NAV embereit az ellenőrzések során. Ennél sokkal kényelmesebb és kézenfekvőbb, ha egy szolgáltatásra bízzuk a székhely ügyeit, azaz a levélügyeket. A székhelyszolgáltató helyettünk veszik át, rendszerezik és tárolják ezeket az iratokat, és alkalom adtán be is mutatják őket a hivatalnak, sőt, még könyvelői képviseletet is biztosítanak ezen alkalmakkor.

Gazdaság

Milyen feladatokat vállal a székhelyszolgáltató?

A székhely szolgáltatás lényege, hogy a cégek számára pénzt és időt megtakarítva átveszik a hivatalos papíralapú ügyintézés terheit az ügyfelektől. A szolgáltatás részét képzi a postai küldemények átvétele, melyhez az ügyfél meghatalmazása szükséges. Ezt követően a beérkező iratokat egy postafiókban tárolják, kezelik, és megőrzik őket. A fontos küldeményekről értesítik az ügyfelet, akit a NAV és más hivatalos szervek előtt képviselnek, azaz a beérkező hivatalos papírokat bemutatják helyette.    

A székhelyen a jogszabály szerint fel kell tüntetni a cégtáblát, ennek elkészítését és kihelyezését is magára vállalja a szolgáltató. A székhely szolgáltatás tehát időt és pénzt spórol meg az ügyfelek számára, akiknek ennyivel is többet foglalkozhatnak a cég különféle egyéb ügyeivel, se irodát nem kell bérelnie, se titkárnőt fizetnie, hiszen a székhelyszolgáltató a cég személyi titkárnőjeként funkcionál. A saját otthonban berendezett székhely kellemetlenségeitől is mentesíti az ügyfeleket a szolgáltató, mivel pusztán elektronikusan és faxon értesítik a fejleményekről.

Gazdaság

Hova jelentsük be a cégünk székhelyét?

Minden cégnek be kell jelentenie, akkor, amikor a cégét bejegyezteti, hogy hol lesz a cég székhelye, azaz a hivatalos levelezési címe, mely a cégnyilvántartásban is elérhető lesz. Ez később is módosítható, de jobb, ha már a cég bejegyzése pillanatában a legkedvezőbb döntést hozzuk meg: ebben segít a Logosz Cégcsoport, a székhely szolgáltatás lehetőségét kínálva.

A székhely ugyanis több helyre is bejegyezhető: például saját otthonunkba, irodánkba stb. A székhely az a levelezési cím, ahova a hivatalos céges levelek érkeznek – ezen a helyen kell átvenni a hivatalos leveleket, illetve itt is kell tárolni őket, itt kell bemutatni a NAV embereinek, amikor ellenőrizni jönnek váratlan alkalmakkor.

A Logosz székhely szolgáltatása kiváló lehetőség mindazoknak, akik nem akarják az otthon-székhely számos kellemetlenségét nyögni már a cégalapítást követő első naptól fogva, illetve azoknak is, akik még nem tartanak ott, hogy cégük számára saját irodát nyissanak. Számukra sokkal egyszerűbb, ha a székhely szolgáltatást választjuk, mely a szerződés értelmében fogadhatja, kezelheti és tárolhatja ezeket a hivatalos leveleket.

Gazdaság

E-mail, körbetekintően!

Egy, az interneten meghirdetett kiadó iroda első ránézésre tűnhet igazán kiemelkedően jó és megfelelő irodaháznak, és ugyanakkor az is megeshet, hogy első pillantásra már elvetjük a bérlés ötletét. De ne kapkodjunk! Egy székhely ki- vagy áthelyezés, egy kis kiadó iroda helyiség bérlés nem rövidtávú befektetés. Akárcsak egy lakást, fontos ezt is igen körültekintően kutatni. Continue reading

Gazdaság

Hasznos tanácsok ipari hűtőszekrény választásához

ketajtos_hutoszekrenyMíg otthonunkban maximum a napi étkezések kapcsán nyúlunk be a hűtőbe, addig ez ipari körülmények között, például vendéglátóhelyeken folyamatosan megtörténik. Korántsem mindegy tehát, milyen berendezés áll rendelkezésre akkor, amikor a mindennapi hűtés és használat során a funkció mellett a kényelem is rendkívül fontos tényező. Continue reading

Gazdaság

Külhoni magyar projektek kormányzati támogatását jelentették be

Külhoni magyar közösségek megtartását, erősítését célzó projektek támogatásáról döntött keddi ülésén a magyar kormány több mint kétmilliárd forint értékben – jelentette be a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen rögtönzött sajtótájékoztatón csütörtökön Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke.

Az erdélyi beruházásokra 1,4 milliárd forint áll rendelkezésre, Felvidéken pedig a Martosi Szabadegyetem fejlesztését szolgáló kulturális projektet 50 millió forinttal támogatja a kormány – részletezte az államtitkár.
„Azokat a projekteket vettük elő, amelyek sürgősek, amelyeket el kell kezdeni a következő tanév szempontjából. Azon kívül olyan döntésekről van szó, felújításokról elsősorban, amelyeket még az idei évben meg lehet valósítani, vagy el lehet kezdeni. Ezért van az, hogy a júliusi ülésen döntött a kormány” – mutatott rá Potápi Árpád János.
Pásztor István elmondta: négy vajdasági projekt idén összesen 850 millió forintos támogatásban részesül. Continue reading

Gazdaság

A jó magyaros céges ajándék

A céges ajándékokkal foglalkozó oldalakon rengeteg szuper ötletet találhatunk, de talán elmondhatjuk, hogy a legjobbak a magyaros ajándékok. Magyarország sok mindenről híres, nem egy jó zamatú gyümölcs terem hazánkban, jó bortermelő vidékeink vannak és a sütemények közül is van pár igazi hungarikum. Elmondható, hogy valóban kimagaslóan értékes és minőségi meglepetés egy magyaros ajándékcsomag. Ahonapajandeka.hu több előre összeállított csomagot kínál, amikben kizárólag magyar termékek vannak változatosan összeválogatva. Continue reading