Gazdaság

Külhoni magyar projektek kormányzati támogatását jelentették be

Külhoni magyar közösségek megtartását, erősítését célzó projektek támogatásáról döntött keddi ülésén a magyar kormány több mint kétmilliárd forint értékben – jelentette be a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen rögtönzött sajtótájékoztatón csütörtökön Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke.

Az erdélyi beruházásokra 1,4 milliárd forint áll rendelkezésre, Felvidéken pedig a Martosi Szabadegyetem fejlesztését szolgáló kulturális projektet 50 millió forinttal támogatja a kormány – részletezte az államtitkár.
„Azokat a projekteket vettük elő, amelyek sürgősek, amelyeket el kell kezdeni a következő tanév szempontjából. Azon kívül olyan döntésekről van szó, felújításokról elsősorban, amelyeket még az idei évben meg lehet valósítani, vagy el lehet kezdeni. Ezért van az, hogy a júliusi ülésen döntött a kormány” – mutatott rá Potápi Árpád János.
Pásztor István elmondta: négy vajdasági projekt idén összesen 850 millió forintos támogatásban részesül. Continue reading

Gazdaság

A jó magyaros céges ajándék

A céges ajándékokkal foglalkozó oldalakon rengeteg szuper ötletet találhatunk, de talán elmondhatjuk, hogy a legjobbak a magyaros ajándékok. Magyarország sok mindenről híres, nem egy jó zamatú gyümölcs terem hazánkban, jó bortermelő vidékeink vannak és a sütemények közül is van pár igazi hungarikum. Elmondható, hogy valóban kimagaslóan értékes és minőségi meglepetés egy magyaros ajándékcsomag. Ahonapajandeka.hu több előre összeállított csomagot kínál, amikben kizárólag magyar termékek vannak változatosan összeválogatva. Continue reading

Gazdaság

A számlázó programok

A legtöbb cég, akik termékeket adnak el, kisebb eltéréssel, de különböző áruval állnak ki, hogy minél nagyobb réteg számára tudjanak eladni. Ugyanez van a számlázó program esetén is. Egy pár főből álló vállalkozásnak nem feltétlenül van szüksége a különbnél-különb, speciális funkciókat ellátó rendszerre, helyette egy alap verzióval is beérheti. Continue reading