Kultúra

Programsorozattal lesz felvezetve az 1945 című film bemutatója

Fotókiállítást, koncertet és színházi estet is felölelő programsorozattal készül a forgalmazó Török Ferenc 1945 című filmjének magyarországi bemutatójára március 31. és április 21 között.

A Katapult Film MTI-hez eljutatott közleménye szerint a sorozat Szilágyi Lenke fotóművész kiállításával indul március 31-én a Budapest Music Centerben (BMC). Az április 15-ig látogatható kiállításon, amelyet az 1945 operatőre, Ragályi Elemér nyit meg, a film forgatása alatt készült standfotókat tekinthetik meg az érdeklődők. A megnyitón jelen lesz Sztarenki Dóra színésznő és Tasnádi Bence színész, valamint a rendező is.
Szintén a BMC ad otthont április 15-én 1945 – Film a hangok felől című összművészeti rendezvénynek, amelyen számos európai és tengerentúli koncertje után először áll hazai színpadra a Moment’s Notice Trió. Ifjabb Kurtág György, Lukács Miklós és Gőz László előadása egyfajta élő továbbgondolása, kitágítása az 1945 című film Szemző Tibor által komponált zenei világának.
Szemző Tibor a trióhoz társulva narrátorként kalauzolja a koncert közönségét az előadáson, amely 1945 nyarának egyetlen napjára fókuszál. Az akusztikus élményen túl Angelus Iván táncművész és Nagy Marcell operatőr rögtönzött akciói is megidézik a film atmoszféráját. A rendhagyó est vizuális hátterét Ragályi Elemér fekete-fehér képsorainak filmbeli részletei és kimaradt kockái, valamint korabeli fotográfiák erősítik. A látványt és a színpadi jelenlétet Török Ferenc rendezi egységes egésszé.
Április 4-én a Radnóti Színházban Szóval – 1945 címmel színházi estet tartanak a film főszereplője, Rudolf Péter, Török Ferenc rendező, Szántó T. Gábor forgatókönyvíró, valamint Vági Zoltán történész közreműködésével. Az est házigazdája Nyáry Krisztián irodalomtörténész lesz, a műsor rendezője Erdélyi Dániel.
A hivatalos mozipremiert megelőzve április 8-án, a 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon vetítik először a filmet Magyarországon az alkotók jelenlétében az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Szintén premier előtti vetítést és közönségtalálkozót rendeznek április 16-án a Puskin Moziban.
Április 21-én, pénteken a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Millenáris Osztovits Levente termében mutatja be Szántó T. Gábor író 1945 és más történetek című könyvét Török Ferenc filmrendező, valamint Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter jelenlétében.
Az 1945 című magyar film április 20-tól látható a magyarországi mozikban. A történet szerint 1945. augusztus 12-én titokzatos szállítmányukkal két fekete ruhás, fekete kalapos idegen jelenik meg egy magyar falu vasútállomásán. A falu népe az orosz megszállás árnyékában a jegyző fiának esküvőjére készül, de a menyasszony korábbi vőlegénye is hazatér a hadifogságból. Néhány óra alatt minden megváltozik – olvasható a közleményben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük