Lakberendezés

A sokoldalú sarokkanapé

A nappali berendezésekor legtöbb esetben nagy fejtörést okoz, hogy milyen bútorokat válasszunk úgy, hogy a lehető legjobban ki tudjuk használni a rendelkezésünkre álló teret. Elképzelése természetesen mindenkinek van. Tudjuk, hogy szükség lesz könyvespolcra, TV szekrényre, dohányzóasztalra, fotelre, ülőgarnitúrára, esetleg sarokkanapéra. Álljunk is meg itt egy pillanatra, és vizsgáljuk meg kicsit, hogy milyen ülőgarnitúrát érdemes választani a maximális helykihasználtsághoz!

Az önálló elemekből álló ülőgarnitúrát – például 3 személyes ülőrész + 2 személyes ülőrész + fotel kombináció – csak abban az esetben válasszuk, ha nagy belső terek állnak rendelkezésünkre, mert ezek kényelmes elhelyezéséhez nagy helyre van szükség, hogy ne keltse a túlzsúfoltság érzetét.

Ha kisebb a nappalink, mindenképpen érdemes inkább sarokkanapéban gondolkodni, bár nagy nappali esetén is jó választás. Alakjának köszönhetően a helyiség sarka maximálisan ki van használva, így nem marad üres holttér. Vannak olyan sarokkanapék, amelyek kihúzhatók és ágyként is funkcionálnak. Ebben az esetben vendégeink éjszakai elszállásolása egy csapásra megoldódik. Kis lakás esetén pedig, ahol nincs külön hálószoba és nappali, kettő az egyben funkciót is be tud tölteni.

Ha gondot okoz az ágyneműk elhelyezése, nem kell aggódnunk, létezik ágyneműtartós sarokkanapé, amely remek tárolási lehetőséget nyújt, hiszen bármi mást is elrejthetünk benne.

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy érdemes sarokkanapéban gondolkodnunk, hiszen kis és nagy nappali esetén is praktikus megoldás, mert sokoldalúan kihasználható.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük