Belföld

Vád alá helyeztek egy repülőjegyekkel csaló kecskeméti nőt

Vádemelés történ a Kecskeméti Járási Ügyészségen egy 52 éves kecskeméti nő ellen, aki 2012-ban és 2013-ban egy cég ügyvezetőjeként repülőjegyekre átvett összegeket sikkasztott el, illetve repülőjegyek vásárlásának ígéretével csalt ki 37 sértettől 15 millió forintot – tájékoztatta az a Bács-Kiskun megyei főügyész.

Nánási László közleményében azt írta: a vádlott egy kecskeméti betéti társaság ügyvezetőjeként kizárólag repülőjegy-értékesítéssel foglalkozott. A sértettektől átvett összegeket azonban a saját céljaira fordította, így öt sértettnek mintegy 3,9 millió forint kárt okozott.
A sikkasztások között volt olyan eset is, hogy a nő az ügyfelek pénzéből a nyugdíjasotthonban lévő anyósa ellátását fizette ki, máskor pedig a tévedésből kétszer átutalt összeg egy részét nem fizette vissza.
A cég 2013 tavaszára fizetésképtelen lett, de a nő folytatta a pénzszerzést: további 32 ügyféltől csalt ki különböző, 22 ezer és 2 millió forint közötti összegeket repülőjegy vásárlásra. Ezekkel a csalásokkal összesen több mint 11 millió forint kárt okozott.
A sértettek között magánszemélyeken kívül voltak egyesületek, cégek, de még gimnáziumok is. Túlnyomó többségük kérte az okozott kár megtérítését.
A szabadlábon védekező vádlottat a járási ügyészség többrendbeli sikkasztással és csalással vádolja.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük